Fe. //Jay & Gwen\\

Szabályzat!

A szabályzatban felsorolt pontokat nem azért fogalmaztuk meg, hogy nehezítsük a fórumon való beilleszkedéseteket, hanem hogy kialakítsunk egy alap normát, amit remélhetőlleg kivétel nélkül mindenkitől elvárhatunk! Ha pedig fennállna annak a veszélye, hogy valaki megsérti a szabályzatot, számítson törlésre.

* Az oldalra senki ne regisztráljon a következő …

Hozzászólások száma : 21 Join date : 2011. Jun. 29.

$Fe. //Jay & Gwen\\ Iconkscodelario00$ $Fe. //Jay & Gwen\\ 100x10014$ $Fe. //Jay & Gwen\\ Iconkscodelario00$

Szív, fúj, szív, nyom, fúj. El kellene indulnom végre, de még mindig kint ülök a ház elött. Mellettem pihen a gitárom, és ott van elöttem az az autó. Miért nem szállok be és megyek végre? Még sosem izgultam. Soha! Hevesen ver a szívem, talán el se megyek. De nem csak én vagyok, nem csak magamra kell gondolnom. Mindegy. Felállok, felkapom a gitáromat.
-Menni fog... - próbálok mosolyogni, de végül nem eröltetem a dolgot. Beszállok az autóba, ami nem is az enyém, hanem a lakótársamé. De most egy kicsit kölcsön veszem tőle. Hagytam is egy üzenetet neki. Úgy nagyjából ez állt benne:
"Megtaláltam a kocsid kulcsát, bemegyek a városba.
köszi mindent, csók G."
Szóval a gitárom hátul fekszik, én be vagyok kötve, és vezetni is tudok... Lehet, hogy nem jól, de tudok. Hátramenetbe teszem, és a gázra lépek, lassan finoman nyomom a pedált. Benyomom a rádiót is, max hangerővel énekelem... énekelem? Üvöltöm azt a számot, ami megy. Persze nem olyan hangosan, mert vigyáznom kell a hangomra is...
Hamar beérek a városba, ahol mindenki nyüzsög. Szabadtéri színpad, az első koncertünk... illetve nem az első, de... mindegy. Ekkora közönség még sosem volt elöttünk. A színpad mögött leparkolok, de nem szállok ki rögtön. A kközépső visszapillantó tükörben megnézem a sminkemet, ami olyan mint mindig. A ruhám rövid, szexi, kicsit nagy dekoltázzsal. Szóval úgy nézek ki, mint minden normális, átlagos hétköznap. Kiszállok, hátulról kiveszem a gitáromat, bezárom az autót és megyek. Megyek amerre csak látok, és én Jay-t látom. Ő a mi kis dobosunk. Odamegyek hozzá. Még van másfél óra a koncert kezdetéig.
-Szia Jay! - nem szoktam, de most megölelem. Nem mosolygok, pedig elvileg az nagy öröm, mikor kiállsz a színpadra, minden reflektor a szemedbe világít, és a közönség ttombol. Neked meg csak énekelned, gitároznod, dobolnod kell... Persze, nem így a hármat egyszerre... Én csak gitározok és énekelek, de talán vissza kéne rohanomm és bezárkóznom a szobámba, egy csomó kottával, a gitárommal az iPod-ommal... Meg minden fontos, nélkülözhetetlen dologgal. De ha én most azt mondom, hogy nem... márpedig fenáll ennek a veszélye. Akkor megutálnak engem az emberek? Még nem is ismernek. Alig ismer minket valaki, szóval ha most mondunk egy nem-et, akkor pár év múlva ki fog erre emlékezni? Senki.

Hozzászólások száma : 22 Join date : 2011. Jun. 28.

Törökülésben ültem a színpad szélén. Onnan néztem le a tömegre; fiúkra, lányokra – rengeteg, de tényleg rengeteg emberre. Néztem, ahogy ütemesen mozognak a hangszórókból dübörgő zenére, ahogy próbálják nem kilöttyinteni a sört, meg ahogy odébb figyelik, jönnek-e már a zsaruk. Szombat este van, mi pedig gondoltuk, birtokba vesszük mára a város egyik rendezvényparkját. Színpad, előtte szimplán tök üres placc, ennyi volt az egész amúgy. Az önkormányzat tulajdonában áll, ha van valami közérdekű összeröffenés, akkor azt általában itt szokták megtartani. Nem pont úgy, mint most, mert gyakorlatilag az itt lévők közül valójában senkinek nincs itt semmi keresnivalója.
Akkor mit csinálunk itt?
Hát én, mint mondtam, konkrétan a színpad szélén ülök, de ha általánosságban érdekel a dolog, megsúghatom, így éljük ki, hogy kitiltottak a gimi színházterméből. Jobban mondva én kaptam ultimátumot a diritől; amíg nem javítok másfél jegyet a tanulmányi átlagomon, nem használhatom privát partikra a gimnáziumot. Magyarul nem koncertezhetek a suli előtt a zenekarommal, ami mondjuk marha nagy hülyeség, mert úgysem vesznek rá ezzel arra, hogy matekot is tanuljak, sőt, minden, amit ezzel nyertek, az ez. A bandával csináltunk ide egy jó kis bulit. Ilyenkor kutya se jár erre, kihalt az egész park, ahol ez a színpad van, így tényleg csak fantázia és felszerelés kérdése, hogy lehessen az, ami van is. Vagyis volt bennünk fantázia, meg találtunk embereket, akiknek volt felszerelése, és oh, happy day. Jöhet a jó kis underground partival egybekötött gerillakoncertünk. Az első. Mármint koncertnek első. Milyen megható, nemde bár? De, egészen, és szép és jó is lesz miden, mindaddig, amíg nem jönnek ki a rendőrök, hogy elküldjenek minket a francba. Az mondjuk rohadt gáz lenne. És egyébként még tudnám neked ezt a témát tovább is elemezni, de nem igazán van kedvem hozzá.
Amennyire vissza tudok emlékezni, sosem voltam lámpalázas. Mielőtt azt hinnéd, a’szem jobb, ha közlöm, én egyáltalán nem voltam ideges. Nem stresszelek be ilyesmiktől, hogy ki kell állnom emberek elé, másfél óra múlva kezdünk, addigra úgy is mindenki részeg lesz. Ki fog holnapra emlékezni ránk?
Egyszer csak felálltam és elmentem, le a színpad mögé. Gondoltam, ha már úgy is mindenki vedel, én sem leszek kivétel, szerzek valamit. De amint odaértem egy ismerős alak tűnt fel, vagy inkább támadott le engem. Gwen, a banda énekes-gitáros csajszija a kis híján a nyakamba ugrott. Megölelt. Fura, nem emlékszem, hogy valaha is csinált volna ilyet. Érdekes, a nyomás mit ki nem hoz az emberekből.
- Hé, szia! – ha már így adódott, viszontöleltem, majd egy lépést elhátráltam tőle. Ő azon kevesek egyike, akiket különös mód sikerül elviselnem. Az emberek nagy része igencsak feszélyez, magam sem tudom, pontosan miért, vagy hogyan, de feszélyez. Gwen-re mosolyogtam. – Hogy vagy? – kérdeztem tőle, bár nem vagyok biztos abban, hogy a válasz különösebben érdekelne. Elkezdtem az övtáskámban turkálni a cigim után.

Hozzászólások száma : 21 Join date : 2011. Jun. 29.

Pillangók repkednek a gyomromban, csikiznek és nem tudom hogy nevessek-e. Éhes is vagyok, na meg szomjas. A színpad elött mindenkinek a kezében ott van egy pohár, talán kettő is. Sör van bennük, esetleg pálinka de azt kisebb pohárban szokták adni. Mindjárt letámadok egy büfét vagy mit és veszek egy, egy, egy... valami alkoholos italt. De mielött a büfét rohannám meg, megölelem drága egyetlen Jay-t. Rég láttam, nagyon rég. Jó azért nem annyira rég, de nem tegnap. Még sosem öleltem meg, senkit sem szoktam megölelni, nem vall rám. Szóval Jay ezt veheti megtiszteltetésnek, vagy minek. Visszaölel, majd elhúzódik tőlem. Biztos megleptem, magam is meglepődtem. Hátrál egy lépést, és elmosolyodik. Rám mosolyog. Én is ugyanígy teszek, persze nem magamra mosolygok, hanem rá. Hogy tud valaki saját magára mosolyogni? Talán tükör elött, de elöttem most nem tükör van. Kérdésére nem válaszolok rögtön, ő meg kutatni kezd az övtáskájában. Biztos cigit keres, erről jut eszembe... Megvan mit fogunk csinálni koncert után.
-Megvagyok, kicsit izgulok, pedig még sosem izgultam. Mindegy, benyomok egy sört és kiállok a színpadra... - a mosoly eltűnik az arcomról. Az, hogy mit fogunk csinálni, egyenlőre maradjon titok. Kis titok, ami nagyot fog ütni. Viszont én most tényleg benyomok egy sört, vagy valamit, amitől kicsit jobban felszabadulok, és nem izgulok. Hátrálok egy-két lépést.
-Jössz? - kérdezem mosolyogva, majd pulcsim zsebébe dugom kezem, alsó ajkamba harapva elindulok valamerre. Mindenhol van egy olyan hely, ahol lehet kapni valami alkoholtartalmú italt, szóval lényegtelen merre indulunk el. Mosolyogva pillantok az emberekre, szinte kedvet kapnék arra, hogy bemenjek a tömeg és velük táncoljak. Nem ismernek engem, talán még ki kellene használnom, ezt, hogy talán utoljára táncoljak a tömegben, úgy, hogy senki nem ismer, senki nem törődik velem... Jó lenne, de ahhoz kicsit többet kellene igyak, hogy leálljak valami idegennel táncolni. És nem lenne olyan jó, ha ittas állapotban állnék a színpadra... Lazán megyek, úgy, ahogy szoktam, és mosolygok. Egy ilyen helyen nem lehet nem mosolyogni... A tinik kis csoportokban ülnek a füvön és vizipipáznak. Ismerősöket keresek, körbe nézek, fordulok egyet-kettőt. Jay-t se látom, pedig az elöbb esküdni mertem volna rá, hogy itt jön mögöttem... Mindegy, tovább sétálgatok, lehet, hogy körbe-körbe megyek, de kit érdekel? Itt nincsenek szabályok, nincsen senki. Csak mi.