Farhana Eve Holloway

Későn keltem, túl későn. Nem tervezetem mára semmi érdekeset de mégiscsak zavart a lustákodás. Kisebb töprengés után azonban úgy döntöttem, hogy igazán megérdemlem, főleg a tegnapi buli után. Egy ideig még lustulok, majd úgy döntök ideje lesz felkelni. Rötön a fürdő felé veszem az irányt, veszek egy jó forró fürdőt majd törülközőbe csavarom magamat és elindulok a gardróbszoba felé. Egy ideig keresgélek a megfelelő ruha után, majd feladom és egy kényelmes egyberuha mellett döntök a hajamat feltűzöm, és egy ezüstszínű pántot tűzök bele. A tükörbe nézve bólintok, majd elindulok kifelé ezúttal a konyha felé. Keresek valami ebéd félét de nincs is étvágyam. Miközben a kaját túrkálom a telefonommal babrálok ám ekkor valami más csipogni kezd. Fáradtan a hang irányába fordulok, lassan elnyúlok a calculatorért és egy pillanat alatt megértem miért csipog.
Sayne fél 4, próba.
Nagyot sóhajtok és ellököm magam elől a tálat és inkább a narancslé felé fordulok. Nincs kedvem ma a gyakorláshoz. Átcaflatok a nappaliba és ráugrok a kanapéra és a forgatókönyv után nyúlok. Egy halálosan unalmas szerelmes darab. Mi pedig a főszerepre készülünk és bármennyire nincs most hozzá kedvem, muszáj. Nem hagyhatjuk, hogy más elorozza előlünk. Kíváncsi vagyok mennyit fog késni...unottan kinyitom majd lapozgatni kezdem az oldalakat, már betéve tudom az egészet, nem először játszanám. Erőt veszek magamon, és kényszerítem magam a sorok olvasására. Hiába a meleg és a nyáriszünet itt bizony hűvös van a munka pedig nem áll le. Céltudatos vagyok, és ha ehhez az kell, hogy egész este Shakespearet kell gyakorolnom, akkor legyen, ezzel is előrébb leszek..pipa. Ezektől a gondolatoktól feldobódom és a távirányító után nyúlva kapcsolok egy kis zenét így egy kicsivel könnyebben megy Júlia szerepének lenyomása a saját torkomon.

Rómeó és Júlia. Egy darab, amit már akkor is utáltam, mikor általánosban drámán átvettük tananyagként. Mégis meg kell szereznem a főszerepet, már csak azért is, mert így tapasztalatot szerzek. Na persze. Tapasztalatot máshogy is lehet szerezni, nem csak valami régi, és már unalmas darab előadásával. Nem is tudom, hogy miért jelentkeztünk a meghallgatásra Farhanával, de végül is teljesen mindegy. Az a lényeg, hogy megtettük, és ha belekezdtünk valamibe, legalább csináljuk végig jól. Mikor a tanár kijelentette, hogy a meghallgatásra kizárólag párokban lehet jelentkezni, azt hiszem, hogy egyikünk sem kételkedett benne, hogy kivel akar lenni. Az egész osztályunk tisztában volt vele, hogy mi vagyunk a legjobbak, és ugyan személyesen nincs sok közünk egymáshoz, bízzunk benne, hogy jók leszünk a színpadon. Azaz biztos vagyok benne, hogy jók leszünk, hiszen egyénileg mindketten lealázunk mindenkit, együtt miért ne lennénk meg? Úgy gondolom, hogy a kettőnk jelenléte még egy ilyen darabot is feldobna, így hülye lenne a rendező, ha nem nekünk adná a szerepeket.
Tisztában voltam vele eddig is, hogy mára beszéltük meg a gyakorlást, ugyanakkor valamiért semmi kedvem sem volt hozzá. Nyár van, ráadásul már az iskolába sem kell bejárni. És mi még ilyenkor is a színészettel foglalkozunk, ami megmutatja, hogy mennyire is akarjuk elérni az álmunkat. Körülbelül két óra volt, mikor kikeltem az ágyból, holott tíz óta fent vagyok. Azt hiszem, hogy szükségem volt még egy kicsi pihenésre ez előtt a néhány óra tömény Shakespeare világában töltött idő előtt. Miután rászántam magam, hogy elhagyjam ágyam melegét, vettem egy hűs zuhanyt, hiszen hiába volt tele a lakásom klímával, attól még ugyanúgy nyár volt és meleg. Tusolás után magamra húztam egy fehér rövidnadrágot és egy sötétszürke pólót, hozzá cipőt, és az elhagyhatatlan napszemüveget majd miután eléggé tűrhetően néztem ki, elindultam Farhana lakása felé.
Út közben megálltam kávét és valami ehetőt venni egy Starbucksban, de nem ültem le, mert már így is késésben voltam. Mivel körülbelül Ohio másik végében lakok, eléggé sokat kellett metróznom a forróságban, de hát végül elértem célomhoz, és büszke voltam magamra, mert csak egy negyed órát késtem. Ez tőlem szokatlanul kevés idő... De talán a darab komolysága valamennyire rám is átterjedt, és megfogott.
Odaérve bekopogtam az ajtón, bár igazából semmi kedvem sem volt most az egész gyakorlás dologhoz. Így is mi vagyunk a legjobbak, ez nyilvánvaló, főleg, hogy láttam a listát a jelentkezők nevével. Egyértelműen mi fogjuk megkapni a szerepeket.

Egy ideig még olvasgatok ám ekkor meghallom a csengőt. Újra a távirányító után nyúlok és a képernyőn megnézem vajon ki áll az ajtó előtt. Mintha valami hatalmas meglepetés lenne, stílusos késéssel, de megérkezett Sayne. Megnyomom a gombot, majd hátrahajtom a fejemet, hogy ha a távolból is, de lásson amikor belép, na meg, hogy én is lássam. Amikor feltűnik az ajtóban elmosolyodok és odakiáltok.
-Késtél...-
Próbálok komolynak hangzani, de nem igazán megy. Én is mindig kések, és az igazat megvallva, nem késett olyat sokat. A másik kanapéra hajítom a távirányítót és megtámaszkodva a padlóban felhúzom magamat és elindulok az irányába. Majd elkanyarodok és átmegyek a konyhába.
-Kérsz valamit?-
Benyúlok a hűtöbe, kiveszek két vizet, majd egy zacskó chips után nyúlok és visszasétálok nappaliba. Leteszem a cuccokat az asztalra és megvárom amíg ő is ideér és leül mellém.
-Nem is tudom, mire fel ez a nagy gyakorlás...nincs is igazán kedvem szerepelni a darabban.-
Nyavalygok egy sort, nem vagyok éppen a helyzet magaslatán, majd a vízért nyúlok és belekortyolgatok. Annyira nyílvánvaló, hogy ez csak valami hülyeség. Teljesen felesleges időpocsékolás, de legalább nem unaktozok és ha jobban belegondolok, egy jó kis Rómeo és Júlia erkélyjelenet beindítja a fantáziát, legalábbis az enyémet.
-Szóval, mivel akarsz kezdeni? Gyakoroljuk a közös jeleneteket, vagy akarsz esetleg valami mást gyakorolni? Abban is szívesen segítek.-
Megvonom a vállamat, nekem aztán teljesen mindegy, rajta se látom igazán azt a hatalmas lelkesedést, de legalább nem vagyok egyedül.

Az ajtón belépve először elgondolkozok rajta, hogy hogy nyílt ki magától, és miért látom Farhanát a kanapén, majd rájövök, hogy ez bizonyára valamilyen technikai találmány, amiről én még nem hallottam. Pedig nem egy rossz ötlet, főleg olyan lusta embereknek, mint én. Talán ki kéne majd próbálnom, úgysem kerülne többe néhány telefonnál. De egyelőre még mindig olyan ajtóm van, amit kézzel kell kinyitni, úgyhogy már csak megszokásból csapom be magam után.
- És ez még meglep? -
Sosem voltam a pontosságomról híres, így nem is várhatja el tőlem senki, hogy a megbeszélt időben érkezzek meg a találkára. Sőt, általában több órát is kések, éppen elég átok az, hogy az iskolában pontosnak kell lennem, a magánéletemben viszont szeretem a kötetlenségeket, ezért a sok késés. És most csak negyed órával érkeztem a megbeszéltnél később, egy szava sem lehet kedves osztálytársamnak. Főleg hogy még csak nem is azt tervezzük, hogy jól érezzük magunkat, hanem azt, hogy órákat szenvedünk egy színdarab jeleneteinek gyakorlásával, holott a főszerep már most is a miénk. Nem is válaszolok a kérdésre, ő máris eltűnik a konyhába, így amíg vissza nem tér, én kényelemben helyezem magamat a kanapén, lelkiekben felkészülve rá, hogy egy nagyon hosszú, és nagyon unalmas délután vár rám. Pedig sokkal jobb dolgokkal is eltölthettem volna az időmet. De azért most, itt, Farhanával is van néhány ötletem, hogy hogyan vigyük át a szakmai kötelezettségeket személyes örömökbe.
- Ne nyávogj, senki sem kötelezett rá, hogy jelentkezz a meghallgatásra. -
Pedig nekem sincs sokkal több kedvem hozzá. Igen, persze, a színészi tapasztalat szükséges, és nem elég az egészet elméletben megtanulni, de akkor is... Pont a Rómeó és Júlia? Nem választhatott volna a tanár valami kevésbé elcsépelt darabot? Mindenki, aki dráma órára jár, tisztában van vele, hogy miről is szól, és akit érdekel már legalább egyszer látta élő előadásban is. Kérdezem tehát: Ki fog eljönni megnézni minket? Felesleges az egész hajsza, de jó pont a tanárnál, és a mi területünkön szükség van minden egyes ilyen jó pontra, mert ki tudja, hogy mikor vesszük hasznát.
- Hmm... Mit szólnál hozzá, hogyha mondjuk néhány korhatáros jelenetet gyakorolnánk? A többi már unalmas, gondolom ezzel te is így vagy. -
Jegyzem meg szemöldök felrántva. Igen, tisztában vagyok vele, hogy a műben, amit előadni készülünk, nincsenek korhatáros jelenetek, de mi hogyha kell belecsempészhetünk néhányat. Elvégre az ilyen helyzetekben mutatkozik meg, hogy mennyire is tudunk jól együtt dolgozni.

-Most hogy így mondod, nem igazán..-
Megvonom a vállamat és elgondolkodom azon, vajon az én rovásomon hány órás késések vannak. Szeretnék pontos lenni és ez most komoly, de valamiért soha nem jön össze. Túl sok időt töltök el azzal, hogy reggel kiválasszam a ruhámat, vagy túl elfoglalt vagyok a tükör előtt, vagy semmi kedvem kiszállni a kádból. Van ilyen, bár ezt a színház szentségében soha nem tenném meg, ott mindig pontos és precíz vagyok, pont ettől számítok profinak, vagy legalábbis ettől is. Megvárom, amíg kényelembe helyezi magát, közben kortyolok még néhányat és unottan lapozgatom a szövegkönyvet. Vajon melyikünk elvetemült ötlete volt az, hogy amikor jobb dolgunk is lenne itt kuksolunk egy olyan darab fölött amelynek már réges rég több figyelmet szenteltek mint azt kellett volna. Általánosban még elment...de most. Bár ahogy végignézek a srácon, el kell ismernem nem volt rossz ötlet ez a közös gyakorlás. Képzeletben vállon veregetem magamat és igyekszem koncentrálni, már amennyire lehet.
-Ez tény, de akkor még nem voltam vele tisztában, hogy pont ezt a szerelni tragédiát választja a tanár. Ráadásul nem is igazán jelentkeztem, konkrétan belehajszoltál, ha már itt tartunk.-
Vádlón felé bökök a szövegkönyvel és kíváncsi vagyok észre veszi-e, hogy csak szórakozom. Nem kell annyira véresen komolyan venni ezt a gyakorló délutánt. Felesleges magunkat szánt szándékkal rosszul érezni, vagy szenvedtetni. Egy kis gyakorlás majd kötetlen beszélgetés...és ahogy hallom, Sayne se akar Rómeo szánalmas bőrébe bújni de szívesen megkapná Júlia lelkét és az én testemet. Felnevetek és vigyorgó tekintettel válaszolok.
-Ne legyél perverz...ez egy csodálatos darab...-
A tanár hangján kezdenék hozzá a magyarázkodáshoz de az egész belefullad a nevetésbe majd a vicc kedvéért még egy párnát is hozzávágok. De tény, hogy van egy stílusa...éppenséggel megkaphatná amit akar, hiszen Júliát is megkapja Rómeo de ez nem Verona, pláne nem a nászéjszakánk.
-Mond csak, a csajok ettől ledobják a bugyijukat?-
Érdeklődve kérdezem tőle, a tekintetemből is árad a kíváncsiság. Osztálytársak vagyunk, gyakori köztünk a flört, mégsem ismerem annyira, nem tudom milyen szokásai vannak és ez igencsak meglepett. Rólam mindenki tudja, milyen lány vagyok...gátlástalan és ördögi de fenttartom az ártatlanság látszatát, pontosan ettől vagyok annyira jó színésznő.

- Na látod. -
Én meg egyszerűen csak utálom, hogyha valamit egy konkrét időponthoz kötnek, és éppen ezért nem is szokásom betartani a határidőket. Nálam megszokott a késés, az lenne a meglepő, ha életemben egyszer pontos lennék. Általában hogyha valahová mennem kell, mindig úgy állok hozzá, hogy ráérek még, ráérek még, aztán mikor feleszmélek abból a bizonyára nagyon fontos dologból, amivel el voltam foglalva, már úgyis el vagyok késve, tehát mit számít még néhány perc, vagy éppen óra. És igen, ez az egész meghallgatás eléggé komoly dolog, hiszen gyakorlatnak számít, ami segíthet nekünk a jövőnkben, de még ez sem tud izgatni túlzottan. Persze az is igaz, hogy a társaság nem utolsó, és éppen ezért vagyok itt.
- És te egy cseppnyi tiltakozás nélkül bele is mentél. Igazán lebeszélhettél volna erről a szörnyűségről. -
Jegyzem meg vigyorogva. Igen, beismerem, az én ötletem volt, hogy jelentkezzünk a főszerepekre, de akkor még senki sem tudta, hogy mi is lesz a választott darab. Hogyha esetleg a drága drámatanárunk elárulta volna, szinte biztos, hogy nem törődök a tapasztalatszerzéssel, hanem inkább keresek magamnak valami más elfoglaltságot. Bár ha innen nézzük, lehet, hogy éppen ezért volt titkos, hogy melyik darabot adjuk elő: hogy ne csak egy-két ember jelentkezzen. Van benne logika.
- Persze, hogy csodálatos darab. De valahogy nem az én stílusom. Túl sok benne a csöpögősen romantikus nyavalygás, és kevés az igazi akció. -
Jelentem ki vállvonogatva, majd visszadobom neki a párnát. Kétségtelen, hogy a kémiával, ami kettőnk között megvan, bátran elvállalhatnánk más, hozzánk jobban illő szerepeket is, és a közönség nem csalódna. Csak hát... azt azért talán nem kéne elfelejtenem most az egyszer, hogy ez egy iskola. Habár... manapság senki sem törődik az ilyenekkel.
- A könnyűvérűek enélkül is. De most nem az ő bugyijukba akarok beférkőzni. -
Válaszolom rám nem gyakran jellemző nyílt őszinteséggel. Elvégre minek hazudni? Úgyis nyilvánvalók a szándékaim mindkettőnk számára, és így talán megspórolhatunk egy kevés időt.

-Mégis abban reménykedtem, hogy talán megerőlteted magad, bár ha jobban megnézzük akkor ez is az volt.-
Fintorgok egyet, de közben mosolygok, semmi okom nem ezt tenni. Itt vagyunk egy hatalmas üres lakásban, ketten. Kellene ennél több szórakozás? Igen, álszent vagyok és iszonyatosan élvezem. A szövegkönyv itt hever mellettem és én nem igazán szeretnék ránézni, sokkal izgalmasabb az előttem ülővel szemezni.
-Nem tudtam, hogy mi lesz a darab. Amúgy meg, ha elég egoval kellene hozzáállnom a dologhoz, azt mondanám, hogy mi kellünk darabnak. A többiek nem ilyen dekoratívak.-
Felröhögök, de ettől függetlenül komolyan gondolom. Bár nem tudom, hol voltak akkor ilyen fiúk és lányok, de tételezzük fel, hogy a tanárunk nem akar csúnya Júliát és nyeszlett Rómeót.
-Mondjuk, kicsit idős vagyok már Júlia szerepéhez.-
Júlia 13 volt. Én meg most leszek 19, azért van egy kis különbség. Kiskoromban sokszor láttam a darabot és az igényesebb helyeken mindig próbáltak olyan színésznőket keresni, akiknek szőke haja esetleg kék a szeme és ártatlan arckifejezés ül az arcukon. Ehhez képest itt vagyok én a sűrű, göndör, fekete hajammal a barna szememmel és egyáltalán nem ártatlan a tekintetem. Mondjuk, ha már itt tartunk, Rómeó sem volt több mint tizenhat, úgy hogy ezzel a problémával nem egyedül kell megbirkóznom.
-Nem elég benne az akció? Ez a két szerencsétlen egy hülye félreértés miatt hal meg, ráadásul meg fogod ölni Tybaltot. És van benne szexjelent, csak arról senki nem beszélt, de Shakespeare tudta, hogy szüzen vétek meghalni.-
Vigyorgok, és amikor visszakapom a párnát lerakom magam mellé. Nem úgy tűnik mintha hamar elkezdenénk a gyakorlást. Helyette más vizekre evezünk. A mosolyom megváltozik. Hátradőlök és felrakom a lábaimat így még távolabb kerülök Shaynetől, úgy kell neki.
-Hanem, kiébe?-
Ártatlan fejet vágok, pedig értem én a célzást, de sokkal jobb a kis ártatlant játszani. Bele sem gondoltam még, vajon hogy csókolhat és milyen az ágyban. De most, hogy eljátszom a gondolattal egészen nyilvánvalónak tűnik a dolog, hogy nekünk ma semmi keresnivalónk a szövegkönyv felett.